Habár az elmúlt időszakban az egész világ a koronavírus járvánnyal volt elfoglalva, nem szabad megfeledkeznünk, hogy a pandémia előtt is javasolt volt az őszi betegségek elleni védekezés. A hideg idő megérkezésével megjelennek az olyan különféle betegségek, mint az influenza, megfázás, felső légúti hurut, szélsőséges esetben tüdőgyulladás.

A legtöbben fokozott aggodalommal várják, hogy mi fog következni, ha a koronavírusos fertőzések mellé megérkezik az influenzaszezon. Éppen ezért idén még nagyobb védekezést kell bevezetnünk a szervezetünk egészsége érdekében, mint eddig bármikor.

Cikkünket három részre osztjuk, elsőként összegezzük, hogy hogyan előzhetjük meg az influenzát, ezt követően a kórokozókkal szembeni védelemről osztunk meg néhány tanácsot, végezetül pedig immunerősítő praktikákat összegzünk, melyek szintén hasznos megoldást nyújthatnak a lebetegedéssel szemben.

 

itt az ősz kép 1

 

Az influenzáról

Az influenza egy, szintén cseppfertőzéssel terjedő vírusos megbetegedés. A betegség már több évszázada lesújt az emberiségre. Az feljegyzett adatok alapján az eddig legtöbb emberéletet követelt influenzajárvány, az 1918-19-ben bekövetkezett „Spanyolnátha” nevű járvány volt. A vírus minden évben 3-5 millió esetben okoz komoly tüneteket, ebből 290 000-650 000 beteg életét veszti.

Mivel a vírus minden évben mutálódik, az orvostudomány jelenlegi állása szerint nincs olyan megoldás, amely hosszú távon megelőzné a terjedését. Ugyanakkor minden évben kiadják az influenza oltást, amely az adott évben védelmet nyújt a megbetegedéssel szemben. A jelenlegi helyzetre való tekintettel, fokozottan javasolják az oltás beadatását. Idén az influenza elleni oltáshoz térítésmentesen lehet hozzájutni. Ezek az oltások október végére érkeznek meg. (Részletekről kérdezze háziorvosát.) Habár az oltás a legbiztosabb megoldás a vírussal szemben, ezenkívül még számos dolgot tehetünk a megelőzése érdekében.

 

itt az ősz kép 2

 

A védekezésről

Az első és legfontosabb megelőzési módszer, ha egyszerűen nem hagyjuk, hogy a baktériumok, vagy vírusok bekerüljenek a szervezetbe. A koronavírus és az influenza egyaránt cseppfertőzéssel terjed, így a legtöbb esetben szájon vagy orron át kerül a szervezetünkbe. (Szemen át is van lehetősége bekerülni, de ez ritkábban fordul elő.) Habár a pandémia miatt mindenkit kérnek a maszk hordására, ez a megoldás az influenza ellen is véd. (Persze csak a megfelelő hordása, ha az orrunk kilóg belőle, akkor ki/be lélegezhetjük a mikróbákat.) Fokozottan ügyelnünk kell a higiéniára. Próbáljunk többször alaposan kezet mosni, vagy, ha erre nincs lehetőségünk segítségül hívhatjuk a napjaink egyik leghasznosabb eszközét a kézfertőtlenítőket. Ez egy hatékony és kényelmes megoldás a kezünk vírusoktól való megtisztítására.

Az Allegro Kft. által forgalmazott Desmanol Pure kézfertőtlenítő védelmet nyújt a vírusok, gombák és baktériumok ellen is mivel virucid, fungicid és baktereicid hatáspektrummal is rendelkezik. Bőrvédő adalékanyagának (panthenol) köszönhetően pedig nem engedi, hogy kiszáradjon az. (100ml-es kiszerelésben is kapható a patikákban.)

Ha tömegközlekedést használunk, figyeljünk arra, hogy hazaérve öltözzünk át. A ruháink is megfelelő közeget biztosítanak a vírusok megtapadására. Ne üljünk le a kültéren használt ruházatban arra a kanapéra, ahova este pizsamába fekszünk. Mosásnál használhatunk fertőtlenítő mosóport, amely szintén hasznos megoldás a baktériumok és vírusok eltüntetésére.

itt az ősz kép 3

 

Az immunerősítésről

Három fő tényező betartásával fokozhatjuk szervezetünk védekezőképességét. Ez a három nem más mint:

  • Zöldségek, gyümölcsök fogyasztása
  • Vitaminok, immunerősítők szedése
  • Ne feledkezzünk meg a sportolásról

Habár nyáron jóval több lehetőségünk van választani a zöldségek és gyümölcsök közül, télen sem szabad megfeledkezni ezekről. A növények vitamintartalmán kívül, rosttartalmuk szintén komoly segítség szervezetünknek. A rost segíti a megfelelő bélfóra fenntartását, amely nélkülözhetetlen a vitaminok és tápanyagok optimális felszívódásához. (A joghurtok, kefírek és sajtok szintén segítik az optimális bélflóra fenntartását.) Ha friss termékeket szeretnénk fogyasztani télen, válasszuk a narancsot, mandarint, banánt, almát vagy körtét. A fagyasztott gyümölcsök is jó rost és vitaminforrások.

Ma már kapkodjuk a fejünket a számos vitamin tartalmú étrendkiegészítők között. Szedhetünk multivitamint, vagy több kapszulát, amelyek csak egy fajta vitamint tartalmaznak. Egy biztos, mindegyik segíti az immunrendszerünket. Télen fokozottan ügyeljünk a kellő mennyiségű D-vitamin bevitelére, hiszen a szürke időjárás miatt, a nap nem éri a bőrünket.

A téli időjárásnak az egyik fő hátulütője, hogy kevesebbet mozdul ki az ember. Inkább választja az esti bekuckózást, mint bármi más mozgásformát. De a mozgás elengedhetetlen testünk számára. Az edzőtermeknek és benti uszodáknak köszönhetően nem kell lemondanunk a dinamikus mozgás öröméről. Az online térbe feltöltött anyagoknak köszönhetően pedig akár otthon is végezhetünk gyakorlatokat. Ha pedig már unjuk a bentlétet, a téli időben is elmehetünk sétálni vagy kirándulni szép tájakra, majd beülhetünk egy menedékházba meginni egy forró teát. A friss levegő kárpótol a hideg hőmérséklet miatt.

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!