Égő, viszkető foltok? Vörös hámló bőr? Furcsa vörös foltok az arcon, nyakon, kezen vagy bármelyik más testrészen? Ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk, több mint valószínű, hogy ekcémával vagy pikkelysömörrel (psoriasissal) állunk szemben.

Na de mi is a különbség a két bőrprobléma között és hogyan is lehet kezelni őket? Alábbi cikkünkben összefoglaltunk minden tudnivalót a két betegségről.

Látszólag alig lehet megkülönböztetni a két betegséget, azonban még is van néhány különbség köztük. Az ekcéma napjaink egyik leggyakoribb bőrbetegsége, számos ember találkozott már vele saját magán vagy egy közeli hozzátartozóján. A pikkelysömör ezzel ellentétben egy jóval ritkább formája a bőrbetegségeknek, a lakosság mindössze 2%-át érinti. Sajnos az orvostudomány jelen állása szerint, egyik betegségre sincs hivatalos gyógymód, azonban kis odafigyeléssel és a megfelelő kezelés megtalálásával, a tüneteket jelentősen csökkenteni lehet.

(A gyerekkori ekcémára az utolsó bekezdésben részletesen kitérünk.)

 

Pikkelysömör Kép 1

Ekcéma

Az ekcéma főként azokon a bőrterületeken jelenik meg, ahol vékonyabb a bőr, ilyen lehet például az ízületek környéke, a hajlatok, illetve ahol az erek közel a felszínhez futnak (kézfej).

Az ekcéma megjelenését tekintve lehet száraz, illetve nedves ekcémának hívni.

A száraz ekcéma sokszor hámlik, viszket és elpikkelyesedik. A megvastagodott bőr pedig berepedhet, ami sebeket vonz maga után.

A nedves ekcéma esetén a bőr megduzzad, fényessé válik. Ebben az esetben nem ritka a felhólyagosodás és az ödémásodás sem. Ilyenkor a szervezetünk a tisztulás érdekében nyirokfolyadékot termel, ami sajnos a seb gyógyulását akadályozza és fertőzéshez vezethet.

Ahhoz, hogy a keletkezett bőrsérülések, sebek nedvességtartalmának egyensúlyát megfelelő szinten tartsuk, elengedhetetlen a megfelelő kötszer. Gondoljunk csak bele, ha egy száraz ekcémát behintőporozunk. Vagy ha egy nedves, nyirokfolyadékkal teli ekcémára olyan krémet teszünk, amely még inkább bezsírozza azt. Ezek mind fokozzák a problémát. A megfelelő kötszer elengedhetetlen az optimális gyógyulás érdekében.

(A Smith&nephew termékcsalád Jelonet kötszere nem engedi kiszáradni a sebet (Száraz ekcéma), Cuticerin terméke pedig egy nedvszívó kötés, amely optimális lehet nedves ekcémára.)

Az ekcéma eredetét tekintve elkülöníthetünk kontakt ekcémát, illetve belső eredetű ekcémát.

Kontakt ekcéma

A kontakt ekcéma kialakulásának okát relatív könnyebb kikövetkeztetni. Ebben az esetben a kiváltó ok egy olyan, bőrrel közvetlenül érintkező anyag, amelyre a szervezetünk reagál. Ilyenkor a bőr alatti kötőszövet érzékenyebben reagál a külső terhelésre (allergén anyagra) és megpróbálja annak bejutását megakadályozni. A szervezet vagy a bőr megvastagadásával próbál védekezni (száraz ekcéma), vagy pedig a nagyobb mennyiségű folyadék termelésével próbálja „kimosni” a bőrbekerült anyagot. (nedves ekcéma)

Belső eredetű ekcéma

Akkor alakul ki az ekcémának e formálja, amikor a szervezetünkben a kiválasztó, illetve méregtelenítő funkciók nem működnek megfelelően. Amikor a szervezetünk már nem tud lebontani egy adott méreganyagot, megpróbálja azt a testünk bőrfelületén keresztül eltávolítani. Pórusaink azonban nem a méreganyagok eltávolítására lettek kitalálva, hanem a víz elpárologtatására, így ekcéma, vagy pattanás/akné jelenhet meg. Ilyenkor érdemes kísérletezni, melyik az a méreganyag, amelyet szervezetünk nem képes megfelelően lebontani.

Belső eredetű ekcéma konkrét okai: Allergia (gyógyszer, étel), vízhiány, belső gyulladás, hisztamin/nyirok terhelés, stressz.

 

Pikkelysömör Kép 2

 

Pikkelysömör

Habár sokan azt állítják, hogy a pikkelysömör a száraz ekcéma egy durvább fajtája, fontos tisztába lennünk azzal, hogy ebben az esetben kell, hogy legyen a szervezetünkben egy fertőzés, ami a kiváltó ok. Ez lehet egy vírus, vagy parazita, ami megterheli a szervezet kiválasztó rendszerét, így pikkelysömör esetén érdemes orvoshoz fordulni.

Hogyan állapíthatjuk meg, hogy nem ekcémával van dolgunk?

Az ekcémával ellentétben a pikkelysömör egy jóval körül határolhatóbb területen jelentkezik, konkrét határvonalakkal. Nyugalmi állapotában nem viszket, maximum, ha erőteljes gyulladás van jelen.

Sajnos amint már említettem ezt a problémát se tudja a mai orvostudomány megszüntetni, csak a tüneteket enyhíteni. Azonban, mivel a pikkelysömör egy komolyabb fertőzés is lehet, fontos, hogy kérjünk alapos kivizsgálást ez esetben. (Góckutatás, esetleg teljes laborvizsgálat)

 

Pikkelysömör Kép 3

 

Gyerekkor

Gyerekkorban gyakori az ekcéma megjelenése. Ebben az esetben szinte biztosan méregtelenítési probléma, allergia áll a háttérben. Fontos odafigyelnünk ebben a korban a megfelelő találkozásra és vízfogyasztásra. Nem is gondolnánk, de egy gyerekkori antibiotikumos kezelés is kiválthatja az ekcémára való hajlamot, hiszen ezek károsítják a bélflórát, így az emésztés működését is.

 

Pikkelysömör Kép 4

 

Csecsemőkorban megjelent ekcéma esetén mindig az édesanya táplálkozásában keresendő a probléma forrása. Ebben az esetben a háttérben az áll, hogy az édesanya fejlett emésztőrendszerének nem jelent problémát egy adott anyag megemésztése, azonban egy kisbaba emésztőrendszere nem elég fejlett még rá. Pl: tehéntej, k-betűs zöldségek, lencse, szőlő. Természetesen minden eset egyedi, így a kismamának kell kikísérletezni, mi is okozhatja a problémát.

Az ekcéma, illetve pikkelysömör tüneteinek kezelésére ajánljuk a Schülke termékcsalás Octenicare regeneráló krémjét, amely táplálja a hámosodó sebeket, és ápolja a kirepedezett és irritált bőrt.

A terméket megtalálja erre a linkre kattintva.

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!