Sebkezelés három lépésben

2023.02.16


A helyes sebkezelés nagyon fontos, ám nem mindegy, hogyan csináljuk. Cikkünkben a három legfontosabb lépést összegeztük.

A kisebb, akut sérülések (pl. horzsolások, vágások) sajnos gyakran előfordulnak a hétköznapokban, különösképpen játék, sportolás vagy éppen kerti munka közben. A bőr hatalmas szerepet játszik a szervezet védekezőképességében, így nagyon fontos mihamarabb kezelni a sérülést.

Első lépés:

A seb nem más, mint a test kültakaróján esett folytonossági hiány. Ha nem foglalkozunk ezzel és elhanyagoljuk, annak súlyos következményei is lehetnek. Nagyon fontos, hogy a seb keletkezése után a megfelelő módon megtisztítsuk az érintett területet. Távolítsuk el az idegen anyagokat (pl. por, apró kavics), amelyek belekerülhettek a sérülésbe – ehhez a művelethez használhatunk langyos vizet vagy sebfertőtlenítővel átitatott gézlapot. Lényeges, hogy ne maradjon a sebben semmilyen nem odavaló szennyeződés.

Ezt követően fertőtlenítsük le a sebet! Mindenképpen megbízható, hatékony sebfertőtlenítőt kell ehhez a művelethez választani. A sebbe bekerülő, elszaporodó baktériumok gyulladást vagy akár fertőzést okozhatnak, ezért nélkülözhetetlen egy korszerű és megbízható sebfertőtlenítő alkalmazása. Az octenisept® seb-, bőr- és nyálkahártya fertőtlenítő ennek a célnak tökéletesen megfelel, hiszen eredményesen fertőtleníti a sebet és a sebkörnyéket, így segít abban, hogy a sérülés rövidebb idő alatt meggyógyuljon. Az oktenidin hatóanyag jó tolerálhatóságát hosszú távú klinikai tapasztalatok és tanulmányok támasztják alá krónikus sebek esetében is. Használata egyszerű, hiszen a spray feltétnek köszönhetően egyenesen a sebbe is belefújható, emellett alkalmazása fájdalommentes. Előnyei közé tartozik, hogy színtelen, nem hagy nyomot maga után és nem színezi el a kezelt felületet. Továbbá pozitív tulajdonsága az is, hogy jódmentes, ezáltal olyanok is használhatják az octenisept® fertőtlenítőt, akik érzékenyek a jódra vagy nem használhatnak jódot tartalmazó készítményeket.

octenisept.png

Második lépés:

Miután letisztítottuk és lefertőtlenítettük a sebet, fontos a seb további védelmével is foglalkozni, a gyógyulást segíteni. Ez utóbbihoz elegendő nedvességre van szükség, mivel a folyamat során a bőrsejteknek osztódniuk és vándorolniuk kell, és ez leginkább nedves sebkörnyezetben lehetséges. Az octenisept® sebgél különleges összetétele miatt optimálisan nedvesen tartja a sebet, valamint védőréteget képez a baktériumokkal szemben, ezáltal segíti és gyorsítja a természetes gyógyulást. Az octenisept® fertőtlenítőhöz hasonlóan az octenisept® sebgél is színtelen, nem hagy nyomot, és nem tartalmaz jódot. Továbbá nem irritál, nem tesz érzékennyé, fájdalommentes.

A sebgél alkalmazása után célszerű a sebre tenni egy jó minőségű tapaszt, amely felszívja a sebből a felesleges váladékot, nedvesen tartja a sebfelszínt, valamint véd a baktériumok és más szennyeződések ellen. Az OPSITE◊ POST-OP VISIBLE kötszer megfelel ezeknek a kritériumoknak. Speciálisan kialakított sebpárnájának köszönhetően felszívja a felesleges váladékot, emellett átlátható szerkezete lehetővé teszi a gyógyulás nyomonkövetését anélkül, hogy a kötszert eltávolítanánk. Egyedi kialakítású filmfóliája vízálló, ugyanakkor nagyfokú páraáteresztő képességgel rendelkezik, valamint megvédi a sebet a bakteriális felülfertőződéstől. Csere nélkül, akár 7 napig is fent hagyható.

opsite.png

Harmadik lépés:

Utolsó lépésként gondoskodjunk arról, hogy a bőr képes legyen visszanyerni eredeti állapotát, hogy a sebnek nyoma se maradjon. Az octenicare® regeneráló krém segítségével mindez elérhető! Panthenolt tartalmaz, amely táplálja a hámosodó sebeket, segíti a gyógyulási folyamatot és javítja a bőr hidratáltságát. Ezáltal az visszanyeri rugalmasságát, és nem fog annyira feszülni. A benne lévő bisabolol pedig csillapítja a gyulladást, nyugtató hatású, emellett antioxidáns tulajdonsága által védi a bőrt az ártalmas környezeti hatásoktól.

Ha ezt a három lépést betartjuk, akkor jelentősen elősegítjük a seb gyors és maradandó gyógyulását!

Az octenisept® oktenidin-dihidroklorid és fenoxietanol hatóanyagú, vény nélkül kapható gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Az octenisept® sebgél és az OPSITE◊ POST-OP VISIBLE gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz. A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

octenisept® sebgél

octenisept® sebgél

octenisept® sebgél alkalmazható akut bőrsérülések, pl. horzsolások, vágások és enyhe égések (pl. leégés is) esetén. A sebek optimális gyógyulásához elegendő nedvességre van szükség, mivel a gyógyulási folyamat során a bőrsejteknek osztódniuk és vándorolniuk kell.

További információ...
octenisept® sebgél