Mivel készüljünk az őszi vírusszezonra?

2022.10.03


Készüljünk fel az őszi vírusszezonra! Cikkünkből kiderül, hogyan tudjuk megőrizni az egészségünket.

A mai felgyorsult világban leginkább csak reagálni szoktunk a velünk szembe jövő kihívásokra, holott a megelőzés sok tekintetben megkönnyítené a dolgunkat. Általános tény, ha egy esetleges problémára felkészülünk, akkor minimalizálhatjuk a veszteségeket. Ez így van az élet számos területén, főleg ha az egészségünkről van szó. A prevenció vitalitásunk szempontjából elengedhetetlen, hiszen ha megbetegszünk, nem csak a saját egészségünk látja kárát, hanem közvetlen környezetünket is megfertőzhetjük. Ráadásul plusz költségeink keletkezhetnek a különböző gyógyszerek, illetve a munkából történő kiesés miatt.

Szerencsére megfelelően kialakított szokásokkal elejét vehetjük a betegségeknek. Az első a sokak által hangoztatott helyes táplálkozás. Ezt a magatartást természetesen nem „kampányszerűen” érdemes végezni, hanem teljesen az életmódunk részévé kell válnia, hiszen így előzhető meg egy másik nagy probléma, az elhízás. A túlsúly negatívan hat az immunrendszerünk működésére, ráadásul a zsigeri zsír hatására feljebb tolódik a rekeszizom. Ez kisebb légzési kapacitást eredményez, ami a légúti betegségek esetében megnehezíti a gyógyulást. A megfelelő táplálkozási szokások kialakításánál igyekezzünk előnyben részesíteni a változatos étkezést, valamint ügyeljünk a makrotápanyagok bevitelének (szénhidrát, fehérje, zsír) megfelelő arányára. Kerüljük a túl zsíros, valamint az olajban sült ételeket, továbbá a finomított szénhidrátokat is. Fogyasszunk minél több zöldséget és gyümölcsöt, lehetőleg nyersen (az ENSZ által javasolt mennyiség egy felnőtt ember részére 400 g naponta).

family-kitchen.jpg

A második egészségmegőrző szokás a rendszeres testmozgás. Ilyenkor a legtöbb embernek az edzőtermek és a kemény edzések jutnak eszébe, holott az egyszerű séta is számos jótékony hatással bír. Kutatások bebizonyították, hogy a rendszeres sétának nem csak a szív- és érrendszerre van pozitív hatása, hiszen általa kisebb lesz a demencia kockázata, javul a látás, és csökken a koleszterinszint is. Napi 10.000 lépés megtétele jelentősen hozzájárul az egészségünk megőrzéséhez. Természetesen már az apróságok is sokat jelentenek: például ha gyalog járunk dolgozni, messzebb parkolunk le az autóval, egy megállóval hamarabb szállunk le a buszról, vagy éppen lépcsőt használunk lift helyett.

A harmadik dolog, amivel ellenálóbbá tudjuk tenni immunrendszerünket, az étrendkiegészítők használata. Rengeteg komplex multivitamin- és ásványi anyag tartalmú termék van a polcokon, azonban ha ellenálló képességünket akarjuk növelni, előnyben kell részesítenünk a C, D, E vitamint, valamint a cinket tartalmazó termékeket is. Ezek mind hozzájárulnak az immunrendszer megfelelő működéséhez. Az echinacea tartalmú készítmények is nagy segítségünkre lehetnek, ugyanis több kutatás kimutatta, hogy alkalmazásukkal nem csak csökkenthető a megfázásos betegségek kialakulásának kockázata, hanem lerövidülhet a gyógyuláshoz szükséges idő is. Az étrendkiegészítők kiválasztásánál a legfontosabb, hogy honnan és milyen minőségű terméket szerzünk be. Soha ne rendeljünk internetről bizonytalan eredetű vagy ismeretlen gyártó által forgalmazott terméket, helyette igyekezzünk gyógyszertárból, prominens forgalmazók készítményeit beszerezni.

top-view-colorful-pills-wooden-spoons-orange-background-horizontal.jpg

Az utolsó szokás a betegségek megelőzésére a megfelelő higiénia kialakítása. Ahhoz, hogy megvédjük magunkat és környezetünket, számos tényezőre érdemes odafigyelni. Hazaérkezéskor, valamint étkezés előtt mindig mossunk kezet. Tömegközlekedés után is az első dolgunk a kézmosás legyen, ha ez nem megoldható, használjunk kézfertőtlenítőt. A munkahelyen, illetve iskolában történő megfertőződés kockázata csökkenthető, ha a sűrűn használt eszközöket (mobiltelefon, billentyűzet, egér) rendszeresen fertőtlenítjük kifejezetten ezekre a felületekre való fertőtlenítő kendővel.

Amennyiben betegség tüneteit tapasztaljuk, lehetőség szerint maradjunk otthon. A tüsszentést és köhögést könyökhajlatba vagy zsebkendőbe végezzük. Természetesen ezek a szokások sem védenek meg bennünket teljes mértékben, de tartsuk szem előtt, hogy a megelőzés hosszú távon mindig a jobb és olcsóbb megoldás.

desmanol® pure alkoholos kézfertőtlenítő

desmanol® pure alkoholos kézfertőtlenítő

Felhasználásra kész, alkoholos kézfertőtlenítő panthenollal higiénés és sebészi kézfertőtlenítésre. Színezék- és illatanyag mentes.

További információ...
desmanol® pure alkoholos kézfertőtlenítő